A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium 4/2010 (I.22.) KHEM rendelete értelmében társaságunk 2010. március 1-jétől a díjmentesen utazók számára regisztrációs jegyet állít ki.
Regisztrációs jegy váltása az alábbi helyközi és távolsági viszonylatban utazó személyek számára szükséges:
- 6 év alatti gyermekek,
- 65 év feletti utasok,
- egyéb (hadirokkantak és özvegye, kísérője, valamint menekültek).
A regisztrációs jegy:
A regisztrációs jegy a járműveken, valamint a jegypénztárakban díjmentesen váltható. A regisztrációs jegy rögzíti az utazási jogosultság mellett az indulási és érkezési állomást, valamint az utazás dátumát, időpontját.
A regisztrációs jegy esetében, a menetjegy megváltására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal a kivétellel:
- Az utazást a regisztrációs jeggyel az érvényesség első napján meg kell kezdeni, és az legfeljebb a következő nap 24 óráig érvényes.
- Sem menettérti jegy, sem más, több utazásra jogosító formában (bérlet), illetve az érvényesség napjának megjelölése nélkül nem adható ki.
- A regisztrációs jegy nemzetközi forgalomban történő utazásra nem érvényes.